Dragon vitorlás hajó története
A Dragon története:
Johann Anker, a híres norvég tengerészeti építész műve a Dragon dizájn. 1925 tájékáról származik, és 1927-ben került hivatalos bemutatásra a göteborgi Királyi Yacht Klub által szervezett versenyen. Kötélzetét a szlupra jellemzően készítették, és eredetileg szórakozásra tervezték. A hajón belül zárt kétágyas kabint helyeztek el, és egy kis galériát is kialakítottak. Ez a típus azonnal elterjedt egész Skandináviában, valamint Németországban. Nagy Britanniában 1935-ben jelent meg. A nemzetközi Dragon Cup Regata 1936-ban alakult, és Angliában, Norvégiában, Svédországban vagy Dániában rendezték. A kötélzetét 1945-ben modernizálták. Ezt az osztályt 1948-ban nemzetközivé nyilvánították I.Y.R.U. néven (Nemzetközi Jacht Verseny Egyesülés), befogadták az olimpiai játékokba, amelynek keretében a dragonok a 12 résztvevő nemzethez tartoztak. Ugyanebben az évben a Francia Yacht Klub megalakította a Virgine Heriot Kupát, a híres sportolónő emlékére. Az Edinburg Kupáért folytatott versenyt 1949-ben alapították az edinburgi herceg donációja alapján. Az olimpiai klasszifikáció felbátorította a Dragont, hogy terjeszkedjen Spanyolországban, Olaszországban, Oroszországban, Dél-Amerikában és Ausztráliában. A felhasználás túlnyomóan regatta hajóként történt. Az eredeti tervhez képest az árbocnyílást 20-ról 30 cm-rel közelebb vitték az orrhoz. A spinakker használatát 1959-ben engedélyezték és annak új méretét egy év múlva vezették be. Az olimpiai klasszifikáció 1972-ig volt érvényben.
Forrás: wikipédia
A hajó makett méretaránya: 1:25
hossza: 35 cm
szélessége: 8,5 cm
magassága: 55 cm
Képgaléria a hajó makettről: