Híres, nevezetes hajók rövid története (F-N)
Híres, nevezetes hajók rövid története 2.rész (G-N)
(A hajózás fejlődése, története)
Golden Hind ex Pelikán
Francis Drake ezzel a hajóval kerülte meg másodszor a Földet 1578 és 1580 között. A vállalkozás fő célja a spanyolok megtámadása volt, ahol azt a legkevésbé várták, az Amerika csendes-óceáni partvidékén. Az öt hajó a Pelican, Elisabeth, Marigold, Swan és a Benedict közül, amelyek Angliából elindultak, csak a Pelican jutott el a Csendes-óceánra. De aztán, hogy a spanyolok meglepetése még nagyobb legyen a hajót átfestették és a hajó nevét Golden Hindra változtatták.
A hajómodell a képre kattintva megtekinthető.
1.
Golden Hind (ex Pelikán) /1578-1580/
Glückauf
A világ első gőzös tankhajóját 1886-ban állították szolgálatba. Britek készítették német megrendelésre. A közvélemény gyanakvóan fogadta, afféle úszó bombának tekintette, mivel abban közel volt egymáshoz a veszélyes rakomány és a kazánban égő tűz. Az olaj- és származékai szállításának e a módjának a meghonosodását azonban immár semmi sem gátolta, hiszen világszerte ugrásszerűen megnőtt a kereslet a cseppfolyós üzemanyag iránt.
2.
Glükckauf (1886)
Grande Francoise
1521 és 1533 között Le Havre-ban épült ötárbocos hajó. A korabeli leírások szerint szélmalom és kápolna is volt a fedélzetén. Túlméretezettsége miatt első vízre bocsátásakor félig megfeneklett a kikötőben, így soha nem jutott ki a nyílt vizekre. 1533 novemberében egy vihar megdöntötte, úgyhogy később szét kellett bontani.
3.
Grande Francoise (1533)
Great Britain
Az első csavaros, fából épített óceánjáró 1845-ben állt szolgálatba Angliában. Az első útját rekord idő alatt tette meg, 14 nap alatt ért New Yorkba. 98 m-es hosszával és 1930 t súlyával korának legnagyobb hajója volt. Szolgálat vége: 1886, sorsa: múzeumhajó.
4.
Great Britain vízre bocsátása (1843)
Great Harry
Az Angol karakk típusú hajó a 16. században épült. Nála alkalmazták legelőször a lezárható ágyúnyílásokat. Jelen volt az 1545-ös franciák elleni, Solent-i csatánál, amikor a Mary Rose elsüllyedt, de igazán jelentősége csak a diplomáciában volt.
5.
Great Harry (16. század)
Great Republic
A világ legnagyobb fahajóját, - az ókori Szürakuszait kivéve- a négyárbocos bark vitorlázatú hajót az amerikai Donald McKay építette 1853-ban. Segédgőzgéppel is el volt látva. Ez a fedélzeti munkát könnyítette. A hajó hossza 103 m, szélessége 16 m, merülése 11,5 m. Vitorláinak száma 29 db.
6.
Great Republic (1853)
Grande Hermine
I. Ferenc megbízásából 1535-ben indult útnak Jacques Cartier saint-malói tengerész az északnyugati átjáró felkutatására három hajóval. Ezek egyike volt a Grande Hermine.
7.
Grande Hermine (1535)
Győr őrnaszád
1920- Győr Folyamőrség, Budapest, HU.
A háborúba lépéskor a folyami-erő dd-ból állt, az őrnaszád ezredbe tartoztak a Sopron, Kecskemét, Szeged, Baja, Győr, Debrecen, Gödöllő őrnaszádok. 1944 őszétől az őrnaszádokat légvédelmi gépágyúkkal is felszerelték.
A Győr őrnaszád 1945-ben lelőtt egy B24-es bombázógépet a Pozsony feletti Duna-szakaszon.
8.
Győr őrnaszád
Halifax
Eleinte postahajó volt. 1768-ban megvásárolta a királyi hajózás, és Portsmouthban igazi korabeli gyarmati szkúnerré alakították át.
9.
Halifax (1768)
Half Moon
A hajó magas és keskeny hátrafelé emelkedő tatfedélzete a félholdhoz tette hasonlatossá a hajótestet. Henry Hudson ezzel a hajóval kelt útra az északnyugati átjáró felkutatására. Így jutott el 1609-ben, Amerika keleti partja mentén haladva, a róla elnevezett folyóhoz. A hajó a 16. században készült.
10.
Half Moon (1609)
Harry Grace a Dieu
Ez a négyárbocos hajó átmenetet képez a karakk és a galleon között. VIII. Henrik flottájának legnagyobb hajója 1514-ben épült, szögletes tattal. A magas felépítmény felfelé erősen összeszűkült.
11.
Harry Grace a Dieu (1514)
Hermes
Az HMS Hermes a világon az első, eleve repülőgép-hordozónak tervezett egység. 1924.január.24.-én állt szolgálatba.
Vízkiszorítás: 13 700 t. hossz: 182,3 m, szélesség: 21,4 m, merülés: 5,71 m. A hajó max. 20 repülőgép üzemeltetésre volt alkalmas. 1942.április.9.-én japán repülőgépek támadása következtében elsüllyedt.
12.
HMS Hermes (1924)
Hood
Az HMS Hood a Brit Királyi Haditengerészet Admirál osztályú csatacirkálóját 1918.augusztus.22.-én bocsátották vízre, 1920.május.15.-én állították szolgálatba. A Queen Elizabeth osztály csatahajóinak jóval nagyobb méretű, azonos fegyverzetű, gyorsabb, de könnyebben páncélozott változata volt. Minden idők hatodik legnagyobb brit hadihajónak számít.
Hossza: 262,3 m, szélesség: 31,7 m, merülése: 10,1 m, vízkiszorítása: 48 360 tonna
13.
HMS. Hood (1918)
Hoffnung von Lübeck
Hollandiából vásárolták a németek 1690-ben
14.
Hoffnung von Lübeck (1690)
Hosszú Kígyó
A 10. század végén élő norvég királynak, Olaf Tryggvasonnak a hajója volt. Hosszúsága 35m.
Hunter
A Hunter (Vadász) egy nagyon jól felszerelt cutter, a Britt Tengerészet részére készült a 18. század második felében. A parti őrség használta. Feladata volt a felmérés, felderítés, figyelmeztetés.
Ingermanland
Maga Nagy Péter cár felügyelete alatt folyt a hajó építése. 1715-ben készült el. 1716-17-ben ez a hajó volt a svédek ellen harcoló egyesült orosz-angol-dán- holland flotta zászlóshajója. Nagy Péter cár volt a hadiflotta parancsnoka. Háromárbocos, kétfedélzetes és 64 ágyúval rendelkező hajó volt.
15.
Ingermanland (1715)
Kecskemét őrnaszád
1916-ban SMS VIZA néven a K.u.K. Duna Flottilla kötelékében állítják szolgálatba, ezt követően részt vesz a dunai hadműveletekben.
1919- VIZA néven vesz részt a Tanácsköztársaság harcaiban, majd Újvidéken internálták.
1920- KECSKEMÉT, Folyamőrség, Budapest, HU.
1941-42-ben részt vett a Délvidék megszállásával kapcsolatos harcokban.
1945 után az amerikaiak hadizsákmánya lett.
1949-ben Passauban szétbontják
16.
A magyar Kecskemét őrnaszád (1920)
Kisfaludy 1.
Széchenyi kezdeményezésére jött létre a Balatoni Gőzhajózási Társaság, és 1846. szeptember 21.-én végre, vízre bocsátották az első menetrend szerint közlekedő, lapátkerekes gőzhajót, a legendás Kisfaludyt, amely Keszthelyről, Keneséről és Alsóőrsről szállította a vendégeket az északi part üdülőhelyeire.
Ez a Balatoni hajózás aranybetűs napja, annak ellenére is, hogy első nekifutásra nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, anyagilag ráfizetéses volt.
9/b.
Kisfaludy (1846)
Kisfaludy 2.
2015-ben megépítették a Kisfaludy gőzös korhű mását.
Jelenleg az egyetlen lapátkerekes gőzhajó a Balatonon.
(Az elsőt Széchenyi kezdeményezésére építették és 1846. szeptember. 21.-én bocsátották vízre.)
18.
Kisfaludy 2 (2015)
Kon-Tiki
A Kon-Tiki tutajt Thor Heyerdahi norvég néprajzkutató építette és használta, hogy a gyakorlatban bizonyítsa: a történelem előtti időkben is lehetséges volt átkelni a Csendes-óceánon, pontosabban Dél-Amerikából Polinéziába.
Az expedíció Peruban kezdődött, ahol Heyerdahi és 5 társa korabeli képi ábrázolások és szájhagyomány útján megépítették a Kon-Tikit, balsafából.
1947.április.28.-án indultak Callao kikötőjéből és 101 nap utazás után érkeztek meg a Tuamotu-szigetcsoporthoz. Kb. 8000 km-t tettek meg 1,5 csomós átlagsebességgel. Ezzel az úttal bebizonyították, hogy az ősi módszerek igencsak tengerállóak és megfelelnek az útra.
19.
Kon-Tiki (1947)
Komp-1.
1927-ben a Ganz és Tsa. Danubius Gép-,Waggon- és Hajógyár RT. budapesti telephelyén megtervezték és legyártották a Komp I. nevű motoros hajót, melyet darabokban szállítottak le a Balatonig. Balatonfüreden a Balatoni Hajózási Rt. műhelyében állították össze.
Egyszerre 8 személyautó átszállítására volt képes. 110 lóerős motorral rendelkezett.
1944-ben német csapatok elsüllyesztették.
1946-ban kiemelték és üzembe állították.
1958-ban kiszélesítették, így újabb két autó befogadására lett alkalmas.
1966-ban kiselejtezték, eladták a Vasas Sport Klubnak.
A hajó mindkét végén volt hajócsavar és kormánylapát. A hajócsavarok közül alapvetően a hátsó működött. A kormánylapátok közül az elsőt egy stifttel rögzítették indulás előtt.
20.
Komp-1. (1927)
La Camaret
Francia egyárbocos homár halászhajó a 20. század elején épült. Legtöbbször az Atlanti óceánt járták vele. a hajó fedélzetén fellelhető néhány tipikus homár halászhajó-vonás.
A hajó makettje a képre kattintva megtekinthető.
21.
La Camaret (20.sz. eleje)
La Couronne
Charles Morieu építette 1638-ban ezt a, 51 m hosszú, 15 m széles, 5,5 m merülésű, 72 ágyús francia remeket. A vitorla felülete 1503 négyzetméter volt. 1638-ban sikerrel vett részt a Sourdis bordeaux-i érsek vezette hadjáratban a spanyolok ellen.
22.
La Courone (1638)
La Coureur
A lugger olyan hajó volt, amelyet a Forradalom és a Császárság kalózai használtak. Úgy szerelték fel mint egy "bragozzot". A háromárbocos hajó, orrárboca igen hosszú volt, háromszög alakú orrvitorlával. Denys de Dunkerque gyártotta és 1776-ban bocsátották vízre.
23.
La Coureur (1776)
La Grande Francoise
A karakk és a galleon közötti átmenethez tartozott ez a óriás francia hajó. Soha nem úszott a tengeren. A kikötő vize nem volt elég mély, így a vízre bocsátása után megfeneklett. 1533 novemberében egy vihar megdöntötte, úgyhogy később szét kellett bontani.
La Pomone
A francia Sané tervei alapján 1804-ben készült ez a fregatt. A kor francia fregattjainak prototípusává vált.
24.
La Pomone hajótest rajza (1804)
La Renommee
40 ágyúval felszerelt hajó volt, melyet Antoine Groignard tervezett. 1747-ben brit haditengerészet tulajdonába került. HMS. Renown-ra keresztelték és egy harminc ágyús hajó lett belőle. 1771-ig állt szolgálatban.
La Rochefort
A 13. században épült háromárbocos hajónak csak hátul volt felépítménye. Az első árboc volt a legmagasabb, a két utána következő egyre alacsonyabb. A Szt. Lajos hadai által használt hajó mintegy 36 m hosszú és 13 m széles volt.
Lenin atomjégtörő
A világ első atommeghajtású jégtörőhajóját a Lenint 1959.december.3.-án helyezték üzembe, ekkor a a tengerészeti minisztérium kötelékébe került, ahol 1989.-ig szolgált. Vízkiszorítása: 19 000 t, hossz: 134 m, szélessége: 27,6 m, sebesség: 18 csomó,
2005-ben múzeumhajóvá alakították át.
25.
Lenin atomjégtörő (1959)
L' Arrogant
Le Havre-ban Charles Morieu építette 1682-ben.
L' Espoire
A francia hajósok is útnak indultak átjárót keresni az észak-amerikai partok mentén India felé. Elsőnek 1503-ban Paulmier de Gonneville szállt hajóra. A L' espoire-t azonban a Jóreménység fokánál a vihar Amerika déli partjaihoz sodorta. Onnan tért haza nagy nehézségek közepette.
L' Océan
1786 és 1790 között épült a francia Brestben. Jacques-Noel Sané hajótervező építette ezt az 5000 tonnás 63m hosszú 17m széles 3160 négyzetméter vitorlafelületű, 118 ágyús hajót. Korának egyik legjobb vitorlása volt. Még 1842-ben is aktív szolgálatot teljesített a Földközi-tengeren. 1855-ben bontották le.
L' Orenoque
Az első francia hajók közül való, amely vegyes meghajtású volt, vitorlás és gőzhajó, amelyet 1848-bn építettek. Vízkiszorítása: 2568 tonna.
Loyal London
Ezt a sorhajót 1666-ban építette az angol John Taylor hajóépítő Deptfordban. 1667-ben a Hollandok Chatham-nál felgyújtották.
Lusitania
A Lusitania, az első gőzturbinás óriás, a Cunard Line tulajdona, vízre bocsátására 1906. június.07.-én került sor, Skóciában. Szolgálat kezdete: 1907.szeptember. 7. Hossza: 239,9 m, szélessége: 25,9 m, merülés: 10,2 m,vízkiszorítás: 44 060 t, négy hajócsavar, 68 000 lóerős, sebesség: 25,65 csomó (47,5 km/h)
26.
Lusitania (1906)
1907-ben elnyerte a kékszalagot a német SS Kaiser Wilhelm nevű hajótól.
1908,ban ismét ez a hajó lett a kékszalag birtokosa. Az utána lévő években már a testvérhajója, a Mauretania volt a cím birtokosa 1929-ig.
1915 máj.07.-én Írország közelében elsüllyesztette a német haditengerészet egy tengeralattjárója 1201 utas halálát okozva.
Lyde
Fegyveres áruszállító szkúner. 1787 körül épült egy Plymouth közeli hajógyárban. Hadi eszközök szállítására használták a napóleoni háborúkban az angol hajók ellátására.
Marchessa
1571-ben Lepanto mellett, a történelem legnagyobb gályaütközetében, ezen a hajón szolgált az akkor huszonnégy éves Miguel de Cervantes Saavedra is. A harcban szerzett három súlyos sérüléstől megbénult a bal karja. Ez azonban nem akadályozta meg, hogy a későbbiekben megírja világhírű regényét a Don Quijotéról.
Mars
1563-1564.-ben épült és XIV. Erik svéd király (1560-1568) zászlóshajójaként szolgált. A 48 méter hosszú 107 ágyús hajó a 16. század egyik legnagyobb hadihajója volt. 1564.-ben, az ún. északi hétéves háború első ölandi csatája során kigyulladt, majd a felhalmozott lőporkészletei felrobbantak, ami a hajó gyors elsüllyedéséhez vezetett. A 2011-ben felfedezett Mars ma az Öland-szigettől, mintegy 18,5 km-re délkeletre, 75 méteres mélységben pihen a tenger fenekén.
27.
Mars roncsai (1563-64)
Marseille
1764-ből származó francia szkúner.
Matthew
1497-ben a genovai Giovanni, John Cabot fia, Sebastian az angol király szolgálatában, a 85 tonnás Matthew nevű háromárbocos karavellán, északi-nyugati irányban, átszelte az Atlanti-óceánt, hogy nyugat felé vitorlázva elérje a Keletet. Új-Fundlandnál érte el az amerikai kontinenst- ott ahol 1001-ben a vikingek is. Remek hajó lehetett, ugyanis oda-vissza tizenegy hétig tartó útjának időrekordját további 100 évig senkinek sem sikerült megdöntenie. Végső sorsát nem ismerjük.
28.
Matthew (1497)
Mauretania
Az RMS. Mauretania a brit Cunard Line óceánjárója volt. Építés kezdete: 1904. vízre bocsátás: 1906. szeptember 20-án a Tyne-folyó partján fek vő angliai Wallsend-ben, szolgálatba lépés: 1907.november.6.-án indult első útjára. A Liverpool-New York útvonalon járt. 1909-1929-ig a leggyorsabb (személyszállító) hajó volt a világon. Minden évben ő nyerte el a leggyorsabb hajónak járó címet, a Kék szalagot.
Hossz: 240,8 m, szélesség: 26,8 m, sebessége: 24,84 csomó (46 km/h.
A Titanic tragédiája után a hajó csónakszámát 20-ról 44-re emelték. A vízzáró rekeszek falait megmagasították.
1934 szeptemberében kivonták a forgalomból, 1935-ben Rosythban, Skóciában kiselejtezték.
29.
Mauretania (1907)
Mayflower
A Mayflower volt az a híres hajó, amely az angol telepesek első csoportját szállította az angliai Plymouth városából az amerikai Plymouth városába. A hajó 1620. szeptember.16.-án hajózott ki Angliából és egy kimerítő út után, melyet betegségek nehezítettek, november 11-én horgonyzott le a Cape Cod kampós végén. (Provincetown kikötő) 1621. március 21.-én minden életben maradt utas, aki a telet a hajón töltötte, partra szállt Plymouthban, és a Mayflower április 5.-én elindult vissza Angliába. 1623-ban, egy évvel Christopher Jones kapitány halála után, a hajót szétbontották.
30.
Mayflower (1620)
Mary Rose
A karakk típusú angol hadihajó kereskedelmi tevékenységet nem folytatott. 1545-ben I. Ferenc francia király 30 ezer katonával és 200 hajóval indult Anglia lerohanására. Csupán 80 angol hadihajó és 12 ezer katona állt velük szemben. A Mary Rose Sir George Carew altengernagy parancsnoksága alatt harcolt. A mindkét fél számára kis veszteségeket hozó csatára 1545. július 19.-én került sor a Solent-csatornában. A következő nap este feltámadt a szél. A Mary Rose felborult és elsüllyedt. Egyes források szerint a hadihajó tüzeléshez készülve éles fordulatot vett, melynek során oldalra dőlt, és az ágyúnyílásokon beömlő víz okozta a tragédiát. Akkoriban a legtöbb tengerész nem tudott úszni, mivel a hajók sorsát az elkerülhetetlen végzetnek tekintették.
31.
Mary Rose (1545)
Mirage
Első rangú parancsnoki hajó volt, 84 ágyúval felszerelve. A francia flotta tagja volt XIV. Lajos idején.
32.
Mirage (17.sz.)
Missouri
A Missouri csatahajó 1944-ben készült el. Részt vett a második világháborúban, a Csendes-óceánon a Ten-gó hadműveletben. 1945.szeptember.2.-án a Tokiói-öbölben Douglas Mac Arthur és Chester Nimitz jelenlétében írja alá Sigemicu Mamoru külügyminiszter a japán kormány és a Japán Birodalom feltétel nélküli kapitulációját.
33.
Missouri (1944)
Misticque
1750-ben épült ez a francia háromárbocos chebek.
Mornaund
A hajótulajdonosok szindikátusának megbízásából készült. 1681-ben indult első útjára. 1683-tól támogatta A Királyi Haditengerészetet egészen 1693. november. 21.-ig. Ezen a napon süllyedt el a nyílt tengeren Kuba közelében.
Muszasi
A Muszasi-t, a Yamato testvérhajóját 1942.augusztus.5.-én állították szolgálatba. Vízkiszorítása: 71 659 t, hossz: 263 m, szélesség:36,9 m, merülés 10,86 m.
A Muszasit körülbelül 19 torpedótalálat, és 17 zuhanóbombázó találata (amerikai légierő) süllyesztette el a Leyte-öböli csatában, 1944.október.24.-én.
34.
Muszasi (1942)
Nautilus
A Nautilus nevű, SSN-571 jelű tengeralattjárót 1954.január.21.-én bocsátották vízre.
1954.szeptember.30.-án vehette át hivatalosan az amerikai haditengerészet a világ első atommeghajtású vízi járművét, a Nautilus tengeralattjárót. Közel három évtizedes szolgálata alatt számos rekordot állított be és átírta a tengeri hadviselés történelmét is.
35.
Nautilus (1954)
Nina
A hajót hivatalosan Santa Clara-nak keresztelték, nevét Tulajdonosáról kapta, Juan Nino de Moguer-ről. Hozzátartozott a kis flottához, amellyel Kolumbusz 1492.-ben elindult. A Santa Maria Zátonyra futása (december.25.) miatt, Kolumbusz áttette székhelyét a Ninára. A későbbiekben visszatért Spanyolországba.
36.
Nina (1592)
Norske Love
A háromárbocos hadihajót 1643 körül bocsátották vízre. Hossza 49m, szélessége 10m, merülése 5m, vízkiszorítása:1076 tonna, személyzete 407 fő.
37.
Norske Love (1643)
Novara gyors cirkáló
Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének Helgoland-osztályú gyorscirkálója 1915.január.10.-én állt hadrendbe. Vízkiszorítás: 3 947 t, hossz: 130,6 m, szélessége: 12,77 m, merülése:5,29 m. 1915 és 1918 vitéz nagybányai Horthy Miklós zászlóshajója volt. Az otrantói csata után, amely a legnagyobb sikere volt a Császári és Királyi Haditengerészetnek az I. világháborúban, IV. Károly 1918.március.1-én előléptette Horthyt ellentengernaggyá és kinevezte a Császári és Királyi Haditengerészet flottájának főparancsnokává.
38.
Novara gyors cirkáló (1915)
Novara vitorláshajó
1850 november.4-én bocsátották vízre a velencei sólyáról. Akkor egy 42 ágyús, háromárbocos vitorlás fregattnak minősítették. Hossza: 50,43 m, vízkiszorítása 2562 tonna, vitorlafelülete elérte az 1650 négyzetmétert.
A Novarát 1856-ban kiválasztották a Ferdinánd Maximilián és a nagy német tudós, Alexander Humbolt által támogatott világkörüli tudományos expedícióra.
A Novara Novara 1857.április.30-án futott ki Triesztből világ körüli útjára.
1859 augusztus. 26.-án tért vissza az útjáról.
A hajó makett a képre kattintva megtekinthető.
39.
Novara vitorlás (1857)
Forrásmunkák:
Marjai Imre: Hajómodellezés
Marjai Imre Pataky Dénes A hajó története
Robin Hanbury-Tenison: Hetven felfedező utazás földön, vízen, levegőben
Marjai Imre: Nagy hajóskönyv
Marjai Imre: Felfedezések Könyve
Stefan Gulas Dusan Lescinsky: A vitorlás hajók története
Marjai Imre: Nagy kalózkönyv
Arnold Kludas: Hajók
Franco Giorgetti: Vitorlás hajók
Tony Gibson: Hajók enciklopédiája
Marjai Imre: Készítsünk hajómodellt
Tóth Kálmán: Vitorlázás
Somoskői Ernő: Élethű verseny hajómodellek építése
Képjegyzék, felhasznált képek:
1.kép: http://fahajomodell.hu/golden-hind-hajomodell-1.html
2.kép: http://www.aukevisser.nl/german/c1084b60.jpg
3.kép: https://live.staticflickr.com/3259/2511419168_ebfc20e087_z.jpg
4. kép: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/8/85/Launch-of-the-SS-GB.jpg/250px-Launch-of-the-SS-GB.jpg
5.kép: https://static.posters.cz/image/750/exkluziv-muvesz-fotok-the-great-harry-flagship-of-king-henry-viii-s-fleet-i70059.jpg
6.kép: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/8/84/GreatRepublic_
ca1853_byButtersworth_PEM.jpg/300px-GreatRepublic_ca1853_byButtersworth_PEM.jpg
7.kép: https://replicamodel.cdn.shoprenter.hu/custom/replicamodel/image/cache/
w500h380
/product/kepek/P052433003.JPG?lastmod=1612994071.1594385321
8.kép: https://static-cdn.arcanum.hu/nfo-resources/lexikonok_pic/lexikonok/2vhlex-
40-folyamerok.jpg
9.kép: https://shop.modell.hu/shop.modell.hu/default/cache/images/product/800_800
/h/a/
halifax-1-35-fahajo-makett-80826-constructo.jpg
10.kép: https://victoryshipmodels.com/images/CO18-Half-Moon--victoryshipmodels.com-.jpg
11.kép: http://www.famous-ships.info/images/the-great-harry-royal-navy-16th-cent-carrack.jpg
12.kép: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/8/82/HMS_Hermes_
1938.jpg/250px-HMS_Hermes_1938.jpg
13.kép: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/ff/British_Battlecruiser_
HMS_Hood_circa_1932.jpg
14.kép: https://i.pinimg.com/originals/24/a7/33/24a7330cafeb2158b1acd4b1c056a9cb.
jpg
15.kép: https://www.sailboatmodel.info/ingermanland_1715/img_1.jpg
16.kép: https://www.hajoregiszter.hu/hk3/0003/22706.jpg
17.kép: https://lh3.googleusercontent.com/proxy/U-5jN4f0mVpZgD5asByYhQZqNRSYANF6WsZ6HHw3NHCywcQeDiZJ9JnJG0ZCWtL
OgLYJs44iSLyFaq-KWH-n90Dn_hQQufSV_94z50M_
18.kép: https://kisfaludygozos.hu/img/480/kisfaludy-480-08.jpg
19.kép: https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2016/06/Kon-Tiki-350x263.jpg
20.kép: https://www.hajoregiszter.hu/hk3/0021/26527.jpg
21.kép: http://fahajomodell.hu/le-camaret-hajomakett.html
22.kép: https://www.sailboatmodel.info/la_couronne_1636/img_1.jpg
12.kép: https://www.super-hobby.hu/zdjecia/9/2/9/6042_1-auto_downl.jpg
24.kép: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/2/22/POMONE
_FL.1794_%28FRENCH%29_RMG_J5476.jpg/1024px-POMONE_FL.1794_%28FRENCH%29_RMG_J5476.jpg
25.kép: https://i2.wp.com/kidsnews.hu/wp-content/uploads/2018/12/1200px-RUS-2016-Murmansk-Icebreaker_Lenin_01.jpg?resize=945%2C480&ssl=1
26.kép: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/d9/RMS_Lusitania_
coming_
into_port%2C_possibly_in_New_York%2C_1907-13-crop.jpg
27.kép: https://mult-kor.hu/image/article/main/.630x1260/43511.jpg?lavid=183266
28.kép: https://p1-ssl.vatera.hu/photos/58/ac/gilbert-szigetek-1-dollar-2015-unc-matthew-vitorlas-hajo-f43b_1_100.jpg?v1
29.kép: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/4/46/Mauretania_-_Full_speed_ahead.jpg/250px-Mauretania_-_Full_speed_ahead.jpg
30.kép: https://www.sailboatmodel.info/mayflower_1620/img_1.jpg
31.kép: https://lh3.googleusercontent.com/proxy/6ra5JlPqBUdUxcn-OoA223rLH1jTXDWe1RSNLXHIb4oF6Vg3wnepqTD5PtU5ck7
MDK0dN6TODaHfRwHuB78tzKweBb0FmbdVT-WK9keqkuBsv9BekUtUED2pNwAmCGaXrcvsFsL8eM7QyNFyAW9ry-odvgeCK34r3VtNZKQuljk
32.kép: https://i.ebayimg.com/images/g/L1oAAOSw5ZBWQplu/s-l400.jpg
33.kép: https://www.shootingpress.hu/wp-content/uploads/2020/09/missouri-660x330.jpg
34.kép: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/5/5c/Japanese_
battleship_Musashi_underway_in_1944_%28NH_63473%29.jpg/1024px-Japanese_battleship_Musashi_underway_in_1944_%28NH_63473%29.jpg
35.kép: https://www.haborumuveszete.hu/file/news/58045/gallery/big/1000x56303.jpg
36.kép: https://netjatek.hu/images/common/products/large/01/17/11713-1.jpg
37.kép: https://www.rcvilag.hu/79457-large_default/norske-love-1-75.jpg
38.kép: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/ce/SMS_Novara%2C_
Horthy_
Mikl%C3%B3s_z%C3%A1szl%C3%B3shaj%C3%B3ja_%281917%29.jpg
39.kép: http://fahajomodell.hu/novara-vitorlas-makett.html
Címkék:
hajómodell, hajo makett, híres, nevezetes, hajók, makett, hajózás, fejlődése, története, gloden hind, pelikan, glückauf, grande francoise, great britain, great harry, great republic, grande hermine, győr, őrnaszád, halifax, hajf moon, harry grace a dieu, hermes, hood, hoffnung von lübeck, hosszú kígyó, ingermanland, kecskemét, kisfaludy, kon-tiki, komp-1, la camaret, la couronne, la coureur, la grande francoise, la pomone, lenin atomjégtörő, lusitania, mars, matthew, mauretania, myflower, mary rose, mirage, missouri, muszasi, nautilus, tengeralattjáró, csatahajó, hajó, vitorlás, nina, norske love, novara, gyors cirkáló, vitorláshajó,