Ez a 336 tonnás hajó Tobias Furneaux parancsnoksága alatt volt az egyik, a két hajó közül, mellyel Cook kapitány a második útjára elindult. Az út célja a feltételezett Terra Australis földrész felkutatása volt. Miután Cook a Tonga-szigetek érintése után a Resolutionnal délnek fordult, az Adventure már nem volt vele. A hajókat egy vihar választotta el egymástól. Furneaux, miután egy ideig hiába kereste Cook hajóját, hazavitorlázott.
Aemilliou
Ez a galleon a híres Tromp admirális zászlóshajója volt a XVII. században.
America
Az America elnevezésű szkunert George Steers tervezte és William Brown hajógyárában építették meg 1851-ben.
Amphion
Gyors hajónak építették és tervezték a svéd III. Gusztáv részére, ezt a két árbocos vitorlást, de csatahajónak is használták, mint például a győzedelmes Svenskund-i az oroszok ellen vívott csatában. Launvshed, 1778-ban Fredrik Chapman tervei alapján építette a Djurgarden hajógyárban, Stockholmban.
Ann MacKim
1832-ben Baltimor-ban épült első clipper.
Ariel
Angliában 1855 és 1870 között, a Kínából teát szállító klipperek között versengés folyt azért, hogy ki teszi meg a legrövidebb idő alatt az utat. 1867-ban az Ariel clipper nyerte meg az egyik leghíresebb „teaklipper” versenyt, Keary kapitány vezetése alatt a Taeping vitorlás előtt.
Ark Royal
Az első galériával készült angol gallion 1587-ben épült.
Beagle
A három árbocos H.M.S. Beagle 1817-ben épült. Eleinte part menti hajózásra használták, később felszerelték különféle műszerekkel tudományos megfigyelés végzésére. 1831. dec. 27-én a Beagle kihajózott Plymouthból /Anglia/ egy hosszú útra, az Atlanti és a Csendes óceán vizeire, fedélzetén a leghíresebb tudósok egyikével, Charles Darwin -nal, aki az út alatt gyűjtött különféle tapasztalatok, és megfigyelések alapján kidolgozta híres elméletét az evolúcióról.
Bellona
Ez a 74 ágyús hajó volt az egyik legismertebb az angol flottánál. A hajó építését 1758. május 10.-én kezdték el Chathamban. 1760. február 19.-én bocsátották vízre és április 8.-án hajózott ki, hogy részt vegyen egy csatában Brest ostromában. Járt Nyugat-Indiában, Jamaicában, és Barbadoson. Több mint ötven éves aktív szolgálat után 1814-ben Chathamban lebontották.
A Berlin egyike volt az első charter fregattoknak, amelyet a Brandenburg Hajózási társaságnál, Frederik Willam rendelkezésére bocsátottak. Zeelandban építették 1674-ben és a Brandenburg flotta részét képezte 1688-ig.
Berrio
1497. júl 8.-án indult el négy hajóval Vasco da Gama a keleti út megnyitására. Ezek egyike a 50 tonnás Berio volt. 1498. május 18.-án elért Indiába, Kalikutba.
Blue Shadow
A kétárbócos vitorlás, a Blue Shadow 1778-ban épült az America Hajóstársaság részére.
Bounty
A kereskedelmi fregattot 1789-ben Bligh kapitány parancsnoksága alatt Tahiti szigetére küldték, hogy onnan meghonosításra kenyérfákat szállítson Nyugat-Indiába. A tahitiból való távozás után a kapitány már-már kegyetlenségszámba menő szigorúsága egy fiatal hadnagy, Christian Fletcher vezetésével lázadást váltott ki a hajón. A kapitányt a hozzá hű 18 emberével együtt fegyvertelenül egy csónakba rakták a nyílt tengeren. Bligh ekkor nagy tengerészbravúrt vitt végbe: hihetetlen nehézségek árán, sok ezer kilométert megtéve a Csendes-óceánon, elért Batáviába, majd onnan hazaért Angliába. A lázadók visszatértek Tahitiba, egy részük ott letelepedett, más részük pedig a Bountyn tahiti nőkkel együtt tovább vitorlázott, és a lakatlan Pitcairn-szigeten telepedett le. Leszármazottaik még ma is élnek a szigeten.
A hajót 1692-ben építette Fisher Harding Deptfordban. 90 ágyús, egy fedett ütegsoros és kétfedélzetes volt. 1704-ben részt vett a malagai csatában. Később 1708-ban két fedett ütegsoros, háromfedélzetes hajóvá építették át.
Brederodé
1653.aug 10.-én a holland-angol háborúk e híres csatájában Tromp hajójának a Brederodénak ellőtték a főárbocát, maga Tromp is halálos sebet kapott. A vezetést Evertsen tengernagy vette át. A csata holland vereséggel végződött.
Bretagne
A francia Bretagne építtette 1778-ban, Grignard tervei alapján.
Britannia
A háromfedélzetes 90 ágyús angol sorhajó modelljét a H.H.Rogers – gyűjtemény őrzi az Annapolisban levő U.SNaval Institute-ban. A hajó erkéllyel is rendelkezett, de az erkély nem ugrott ki a hajótestből , mint a francia hajókon, hanem az ablaksorokat építették beljebb.
Caga Fuego
Ezt az aranyat szállító spanyol hajót rabolta ki Drake kapitány, miközben másodiknak megkerülte a Földet 1578 és 1580 közötti időben.
Catarino do Monte Sinai
A nagy, késői karakk típus egyik képviselője. A hajó a főfedélzete alatt két fedélzettel volt ellátva. A főfedélzet felett pedig, hátul négy, elől három fedélzetet viselt. Négy árboccal volt ellátva és 140 kis főleg kézi ágyút hordott.
Cutty Sark
Az angol kompozitépítésű clipperek tökéletes példája, az eredetileg teaklippernek épült hajó volt a leghosszabb ideig forgalomban (75 évig). 1869-ben készült a Scott és Linton cégnél, Dumbartonban. Az ausztráliai gyapjú szállításában vett részt, majd portugál szolgálatba került és 1922-ig járta a tengereket. A muzeális értékű hajót ma Greenwichben őrzik. A hajó hossza 67 m, szélessége 11 m, térfogata 963 brt, teljes vitorla falülete: háromezer m², csúcssebessége 18 csomó volt.
Charente
A nagy karakk típushoz tartozott ez a XVI. században épült 200 tűzfegyverrel felszerelt hajó.
Christopher of the Tower
Az első angolhajó, melyet ágyúval szereltek fel 1338-ban. Elhelyezésükre az elő- és a hátsó bástyákat használták.
Conception
A spanyol szolgálatban álló portugál Fernando Magellán kis flottájához tartozott ez a 90 tonnás hajó, melyekkel 1519. szep. 20-án hagyta el San Lucar de Barrameda kikötőjét azzal a céllal, hogy átjárót találjon a dél-amerikai kontinensen, kijusson a Balboa által birtokba vett óceánra és azon át elérjen Indiába. A délen megtalált tengerszorosból kijutva nekivágtak az ismeretlen tengernek, melyet Magellán nevezett el Csendes-óceánnak.
Constitution
Az Egyesült Államokban a Bostoni hajógyárban 1797 október 21.-én került vízrebocsátásra a 54 ágyús és 1576 tonnás U.S.S. Constitution. Josiah Humphrey építette a legjobb francia tervek szerint. Nagyobb méretű volt, nagyobb vitorlákkal rendelkezett, mint a korabeli azonos osztályú hajók.
Couron
Ez volt az első nagy hajó, amelyet kizárólag franciák terveztek és építettek. Richelieu bíboros rendelkezése alapján a munkával a híres hajóépítő mestert, a Dieppe-i Charles Morieur-t bízták meg. A hajó építését 1636-ban fejezték be a La Roche Bernard hajógyárban, és az egyike volt a legelismertebb korabeli hajóknak.
Derflinger
Hollandiából vásárolták a németek 1675-ben.
Discovery
Cook kapitány harmadik útján 1776-ban ez volt az egyik, a két hajó közűl, melyekkel útra kelt. Ezúttal az észak-nyugati átjáró megkeresése volt a cél.
Dolphyn
Két árbócos ketch vitorlázatú hajó. 1750-ben bocsátották vízre, 10 ágyúval és 6 culverin -nel felszerelve.
Emerillon
I. Ferenc megbízásából 1535-ben indult útnak Jacques Cartier saint-malói tengerész az északnyugati átjáró felkutatására három hajóval. Ezek egyike volt az Emerillon.
Endeavour
Ezzel a hajóval utazott James Cook egy tudósokból álló csoprttal a fedélzeten 1768-ban Tahiti szgetére, hogy megfigyeljék a Vénusz Nap előtti elvonúlását.
Enterprise
A két árbocos Enterprise-t Marylandben /USA/ építették 1799-ben és részt vett Tripoli elfoglalásában, 1801-ben.
Exeter
1697-ben építette az angol W. Bagwell Portsmouthban ezt a sorhajót.
Flower de Luce
Az angolok is építettek galleaszokat. Alacsonyabb felépítményeket hordott, mint a kor vitorlásai. A XVI. században épült.
Flying Cloud
Donald McKay Bostoni hajóépítő 1851-ben építette. A New York – Kalifornia utat a Horn-fok körül 89 nap és 18 óra alatt tette meg.
France
Az 1919-ben ben acélból épült France a 127 méteres hosszúságával és 8000 tonnás teherbíró képességével a mindenkori legnagyobb bark vitorlázatú hajó volt.
Frieden
A német Frigyes Vilmos a nagy választófejedelem ismerte fel a Hanza-városok hanyatlása után a tengeri kereskedelem fontosságát. A Frieden hazai műhelyben készült 1682-ben.
Friedrich Willhelm zu Pferde
Német műhelyben készült 1680-ban.
Friesland
A Friesland másod osztályú hajó volt, 80 ágyúval felszerelve. 1663 körül épült. Hollandia United Provinces nagy flottája része volt, amely 1700 egységből állt.
Golden Hind Ex Pelikan
1578 és 1580 között ezzel a hajóval kerülte meg másodszor a Földet Francis Drake. A vállalkozás fő célja a spanyolok megtámadása volt, ahol azt a legkevésbé várták, az Amerika Csendes óceán partvidékén, továbbá a Kínába vezető út megtalálása. Az öt hajó- a Pelican, Elisabeth, Marigold, Swan és a Benedict- közül, amelyek angliából elindultak, csak egy a Pelican jutott el a Csendes-óceánba. De aztán, hogy a spanyolok meglepetése még nagyobb legyen átfestették és a nevét Golden Hindra változtatták.
A világ legnagyobb fahajóját, - az ókori Szürakuszait kivéve - a négyárbocos bark hajót az amerikai Donald McKay építette 1853-ban. Segédgőzgéppel is el volt látva. Ez a gép a fedélzeti munkát könnyítette meg. A hajó hossza 103 m, szélessége 16 m, merülése 11,5 m, a hajó belső tere 34000 BRT. A keresztrudak hatodik emeletén feszülő sky-vitorla hatvan méteres magasságban fogta a szelet. Vitorláinak száma 29 db.
Grande Hermine
I. Ferenc megbízásából 1535-ben indult útnak Jacques Cartier saint-malói tengerész az északnyugati átjáró felkutatására, három hajóval. Ezek egyike volt a Grande Hermine.
Halifax
Postahajó volt eleinte. 1768-ban megvásárolta a Királyi Hajózás, és Portsmouthban igazi korabeli gyarmati szkúnerré alakították át.
Halve Moen
A hajó magas és keskeny hátrafelé emelkedő tatfedélzete a félholdhoz tette hasonlóvá a hajótestet. Henry Hudson ezzel a hajóval kelt útra az északnyugati és az északkeleti átjáró felkutatására. Így jutott el 1609-ben Amerika keleti partja mentén haladva, a róla elnevezett folyóhoz. A hajó a XV. században épült.
Harry Grace a Dieu
Ez a négyárbocos hajó átmenetet képez a karakk és a gallion között. VIII. Henrik flottájának a legnagyobb hajója 1514-ben épült, szögletes tattal. A magas hátsó felépítménye felfelé erősen összeszűkült. Ezen a részen a hajó legalább öt fedélzetet hordott. Ezek a magas felépítményű hajók nem lehettek jó vitorlások, és kérdéses, hogy mennyire voltak tenger állók.
Hoffnung von Lübecket
Hollandiából vásárolták a németek 1690-ben.
Hosszú Kígyó
A X. század végén élő norvég viking királyának, Olaf Tryggvasonnak a hajója volt. A többi skandináviai király hajóinak építésében hosszú ideig mintául szolgált. Hosszúsága a hajóorrtól a farig 35 métert tett ki.
Ingermanland
Maga Nagy Péter cár felügyelete alatt folyt a hajó építése. 1715-ben készült el. 1716-17-ben ez a hajó volt a svédek ellen harcoló egyesült orosz-angol-dán-holland flotta zászlóshajója. Nagy Péter cár volt a hadiflotta parancsnoka. Három árbocos, két fedélzetes és 64 ágyúval rendelkező hajó volt.
Le Camaret
Francia egyárbocos homár halászhajó a XX. század elején épült, legtöbbször az Atlanti óceánt járták vele. A hajó fedélzetén fellelhető néhány tipikus homár halászhajó vonás.
Charles Morieu építette 1638-ban ezt a 50,7 m hosszú 14,9 m széles 5,55 m merülésű 72 ágyús francia remeket. A vitorla felülete: 1503 m² volt. Kitűnően állta a tengert és jól manőverezett. 1638-ban sikerrel vett részt a Sourdis bordeaux-i érsek vezette hadjáratban a spanyolok ellen.
Le Coureur
A lugger olyan hajó volt, amelyet a Forradalom és a Császárság kalózai használtak. Olyan típusú hajó volt, amelyet úgy szereltek fel, mint egy „bragozzo”-t. A három árbocos hajó, orrárboca igen hosszú volt, háromszög alakú orrvitorlával, derékvitorlával, csúcsvitorlával is ellátták. Denys de Dunkerque gyártotta és 1776-ban bocsátották vízre.
La Grande Francoise
A franciák óriás hajója a karakk és a gallion közötti átmenethez tartozott. Sohasem úszott a tengeren. Ennek a túlméretezett ötárbocosnak a kikötő vize nem volt elég mély. A vízre bocsátása után megfeneklett. 1533 novemberében egy vihar megdöntötte, úgyhogy később szét kellett bontani.
La Pomone
A francia Sané tervei alapján készült 1804-ben a La Pomone fregatt. A kor francia fregattjainak prototípusává vált.
La Rochefort
A XIII. századi naonak csak hátul volt felépítménye és három árbocot viselt. Az elő árboc volt a legmagasabb, a két utána következő egyre alacsonyabb. A Szt. Lajos hadai által használt hajó mintegy 36 m hosszú és 13,3 m széles volt.
L’Arrogant
Le Havre-ban Charles Morieu építette a hajót 1682-ben.
L’Espoire
A francia hajósok is útnak indultak átjárót keresni az észak-amerikai partok mentén India felé. Elsőnek 1503-ban Paulmier de Gonneville szállt hajóra, a L’Espoire-t azonban a Jóreménység fokánál a vihar Amerika déli partjaihoz sodorta. Onnan tért haza nagy nehézségek közepette.
L’Océan
1786 és 1790 között épült a francia Brestben. Jacques-Noël Sané hajótervező építette ezt az 5000 tonnás 63 m hosszú, 17 m széles, 3160 m² vitorlafelülettel rendelkező, 118 ágyús hajót. Korának egyik legjobb vitorlása volt, még 1842-ben is aktív szolgálatot teljesített a Földközi-tengeren. 1855-ben bontották le.
L'Orenoque
A L'Orenoque az első francia hajók közül való, amely vegyes meghajtású volt, vitorlás és gőzhajó, amelyet 1848-ban építettek. Vízkiszorítása: 2568 tonna.
Loyal London
Ezt a sorhajót 1666-ban építette az angol John Taylor hajóépítő Deptfordban. 1667-ben. A hollandok Chathamnél felgyújtották.
Marchessa
1571-ben Lepanto mellett, a történelem legnagyobb gályaütközetében, ezen a hajón szolgált az akkor huszonnégy éves Miguel de Cervantes Saavedra is. A harcban szerzett három súlyos sérűléstől megbénult a bal karja. Ez azonban nem akadályozta meg, hogy a későbbiekben megírja halhatatlan regényét a Don Quijotéról.
Marseille
1764-ből származó francia szkúner.
Matthew
1494-ben a genovai Giovanni Caboto az angol király szolgálatában a Matthew nevű háromárbocos karavellán, északi irányban, átszelte az Atlanti-óceánt. A vikingeket nem számítva ő volt az első európai, aki az Amerika kontinens földjére lépett.
Mayflower
A gallion hagyományit őrző angol kereskedelmi hajó volt. Kb. 25 m hosszú és 7,5 m széles lehetett. 1620-ban kivándorlókkal a fedélzetén áthajózott Amerikába. 1621 tavaszán visszatért Európába. Tulajdonosa 1622-ben meghalt. 1624-ben ronccsá nyilvánították. A hajót az angolok a második világháború után rekonstruálták és Williers kapitány vezetésével 1957-ben áthajózott Amerikába.
Mirage
A Mirage első rangú parancsnoki hajó volt, 84 ágyúval volt felszerelve. A francia flotta tagja volt XIV. Lajos idején.
Misticque
1750-ben épült ez a francia háromárbocos chebec / xebec /.
Mornaund
Privateernek, korzárhajónak épült 1681-ben ez a kis angol hajó, egy szindikátus megbízásából, amelynek Mortaund volt az elnöke. 1693-ban Kuba közelében egy hurrikánba veszett oda. A modelljét Greenwichben őrzik.
Nina
Hozzátartozott a három hajóból álló kis flottához, mellyel Kolumbusz elindult, hogy a földet körül hajózva eljusson Indiába. A hajó 60 tonnás karavella volt.
Norske Love
A háromárbocos hadi hajót 1643 körül bocsátották vízre. Hossza: 48,93m, szélessége 9,7m, merülése: 5,07m vízkiszorítása 1076 tonna, személyzete 402 fő.
Pandora
1779-ben építették a 24 ágyús hajót Deptfordban. Edward kapitány parancsnoksága alatt elküldték a Bounty fellázadt legénységének a felkutatására. A Tahiti szigetén letelepedett négy lázadót megtalálta, és bilincsbe verte, a Pitkairn lakatlan szigeten letelepedetteket viszont nem. A hajó 1791. augusztus 29.-én futott zátonyra. Edwards kapitány a kilenc fő túlélővel megtalálta a visszatérési lehetőséget Angliába.
1462-ben La Rochelle-ben épült ez a 43 m hosszú és 12 m széles hulk.
Petite Hermine
I. Ferenc megbízásából 1535-ben indult útnak Jacques Cartier saint-malói tengerész az északnyugati átjáró felkutatására három hajóval. Ezek egyike volt a Petite Hermine.
Petrus de Rupella
1460-ban épült francia kereskedelmi karakk. Amikor 1462-ben útjai során Gdanskba érkezett, egy villámcsapás akkora kárt tett benne, hogy javítása évekig tartott. Mivel a javítás költségei olyan magas összegre rúgtak, hogy nem volt aki kifizesse őket, a karakk Gdansk város tulajdonába ment át. Hosszúsága 50 m, szélessége 12 m volt.
Pinta
Hozzátartozott a három hajóból álló kis flottához, mellyel Kolumbusz elindult, hogy a földet körül hajózva eljusson Indiába. A hajó útközben a Kanári-szigeteknél megsérült és míg javították, latin vitorlázatát átalakították nao vitorlázattá. A hajó 60 tonnás karavella volt. Ennek a hajónak az árbockosarából látta meg Rodrigo de Triana matróz 1492 okt. 11.-én éjjel 2 órakor, 35 napi hajózás után elsőnek a szárazföldet. Reggel egy sziget előtt álltak. Kolumbusz San Salvadornak nevezte el.
Portsmouth
1796-ban építették. Az angol kétárbocos brigantin, a „Portsmouth” tipikus példája volt a kereskedelmi hajónak, amelyet kalózkodásra alakítottak át.
Preussen
Ez a 5081 tonnás, öt árbocos, teljes vitorlázatú klipper 1902-ben épült. Acélból készült. Hossza 124 m szélessége 16,4 m volt. Többször is megtette a Horn-fok körüli utat. Végül Dover sziklái alatt pusztult el. Ez volt minden idők legnagyobb vitorlása. Vitorláinak száma: 47 db. A vitorlák felülete meghaladta a fél hektárt azaz ötezer m²-t.
Prince
1670-ben bocsátották vízre ezt a 100 ágyús, 55 m hosszú, 13 m széles, 6,5 méter oldalmagasságú angol sorhajót. A hajó a yorki herceg a későbbi II.Jakab parancsnoksága alatt vett részt a Solebay melletti csatában, ahol súlyosan megsérült. 1692-ben lebontották és a felhasználható részeit a Royal William nevű, akkor készülő sorhajóba beépítették. A londoni Science Museumban őrzik a hajó modelljét.
Prince de Neufchatel
Ez a gyönyörű két árbocos modell, leginkább arról volt híres, hogy harcolt az 1812-es háborúban. A Prince Neufchatelt New Yorkból Franciaországba küldték, ahol kalózhajónak alakította át 1813-ban Ordronaux úr.
Prins Willem
Middleburgban 1651-ben épült holland hajó. A holland hajókra jellemző a hátsó felépítmény felső részének klinkerpalánkozása. A Prins Willem a Holland Keleti Társaság talán legnagyobb szögletes tattal rendelkező hajója volt. Később hadi hajóvá alakították át. Kisebbítették az előfedélzetet, valamint a tat válaszfalat.
Ranger
A Ranger a tipikus amerikai kutter egyike, amelyet a 19.század első felében építették és alapvetően felügyeleti és őrzési feladatok végzésére használtak. Egy hatalmas hajótarackkal látták el, a fedélzet közepére helyezték el és körkörös pályán mozgott.
Rattlesnake
A Rattlesnack nevezetű kalózhajót Plymouthban építették, Massachusetts-ben 1779-ben, vagy 1780-ban, feltehetőleg John Peck tervei alapján. Különböző időpontokban 14-20 ágyúval is felszerelték. A személyzet létszáma 85 fő volt.
Real
A történelem legnagyobb gályaütközetében a győztesnek, II fülöp spanyol király huszonnégy éves mostohafivérének, Don Juan d'Austriának a zászlósgályája volt. 1571-ben Lepanto mellett az ő vezetésével győzték le a törököket, és győzték le végleg tengeri hatalmukat.
Real de France
A gálya XIV. Lajos korából származik.
Revenge
Sir John Hawkins az Admiralitás kincstárnoka 1577-től hosszabb és keskenyebb gallionokat épített. Az új építésmóddal készült első hajó a Revenge volt.
Resolution
1772-ben a két hajó közül ennek fedélzetén indult második útjára James Cook. A hajó 462 tonnás volt. A cél a Terra Australis létezésének a tisztázása volt. Útjával hatalmas ismeretlen területeket fedezett fel. A feltételezett kontinens létezése nem bizonyult valónak.
Ez a hajó a harmadik útján szintén hozzátartozott a kis flottájához. Célja ezúttal az észak-nyugati átjáró keresése volt.
Roter Löwe
A Roter Löwe galleon, vitorlás hajót 1597-ben, Hollandiában építették, és 1601-ben Königsberg városi tanácsa vásárolta meg, a Brandenburgi választófejedelem költségére. Őrhajóként szolgált Pillauban, 1602-1605 között, Peter Hinze parancsnoksága alatt.
Royal Geoge
1715-ben az angliai Woolwichben építette J. Acworth ezt a 100 ágyús 1801 tonnás első osztályú sorhajót.
Royal James
Sir Anthony Deane angol hajótervező építette a XVII. sz. második felében. A hajó nevezetessége, hogy Deane, könyökidomait kísérletképpen vasból készítette. Ez a módszer csak a XIX. Században került általánosan bevezetésre. A hajót 1672-ben a Solebay mellett vívott csatában a hollandok gyújtóhajóval felégették.
Royal Louis
1692- ben Toulonban, Coulomb építette ezt az 56 m széles 15 m széles 120 ágyús három fedélzetes francia hajót. Díszítését Le Brun tervezte. 2500 m²-es vitorlafelülettel rendelkezett.
Royal Prince
Az 1500 tonnás 55 ágyúval felszerelt hajó 1610-ben épült. Phinas Pett a kitűnő hajóépítő egyik remeke. Méretei: 42 m hosszú, 16 m széles, oldalmagassága: 7 m. Sok csatában vett részt. 1666-ban, a második holland-angol háború híres négynapos csatájában megfeneklett, és a hollandok elfoglalták, majd felgyújtották.
San Antonio
A spanyol szolgálatban álló portugál Fernando Magellán kis flottájához tartozott ez a 120 tonnás hajó, melyekkel 1519. szep. 20-án hagyta el San Lucar de Barrameda kikötőjét azzal a céllal, hogy átjárót találjon a dél-amerikai kontinensen, kijusson a Balboa által birtokba vett óceánra és azon át elérjen Indiába. A délen megtalált tengerszoroson való átkelés során a legnagyobb hajója a San Antonio megszökött és visszatért Spanyolországba.
San Lorenzo
1571-ben a legnagyobb gályaütközetben Lepanto mellet, melyet a Szent Liga vívott a törökök ellen, ez a velencei negyven ágyúval felszerelt galleasz volt a legnagyobb. A csata a Szent Liga győzelmével végződött, végleg megtörve a törökök tengeri uralmát.
San Mateo
800 tonnás 16.századi spanyol vitorlás hajó II. Fülöp uralkodása idejéből. Az Indiába irányuló közlekedéshez tartozott.
Santa Maria
1492-ben Kolumbusz zászlóshajója volt, mikor neki vágott az ismeretlennek, hogy a földet körülhajózva eljusson Indiába. De akarata ellenére egy új földrészt fedezett fel, Amerikát, bár erről életében nem szerzett tudomást. A hajó valószínű mérete kb. 23 m hosszú és 7,8 m széles volt. A hajóról Kolumbusz mint naoról beszél.
1497. júl 8.-án indult el négy hajóval Vasco da Gama a keleti út megnyitására. Ezek egyike a 120 tonnás Sao Gabriel volt. 1498. május 18.-án elért Indiába, Kalikutba.
Sao Miguel
Három árbócos karakk. A törzs hossza kb. 35 m. Feltételezhetően 1519 körül részt vett egy fontos expedícióban, amely eljuttatta Fernando Cortezt, hogy meghódítsa Mexikót. Jellegzetessége a külső erkélyek, amelyek közül az egyik balkon. A kabinok a kisméretű negyedik fedélzet alatt találhatók.
San Juan Nepomuceno
A 2700 tonnás San Juan Nepomucenot, a Királyi Hajóépítő Üzemben építették Guarnizo-ban /Santander/ és 1765-ben bocsátották vízre. A trafalgári ütközetben, is részt vett kiváló teljesítménnyel. Annak ellenére, hogy 1805. okt. 21-én megfosztotta árbócától Nelson admirális tüzérsége, dicsőséget szerzett a csatában az ünnepelt parancsnok, Don Cosme Damián Churucca vezetése alatt. A sebesült Nelson admirális folytatta a csata irányítását, míg a parancsnok, Churruca, akinek a lábát egy tarackágyú leszakította, folytatta a vezénylést: Tűz! De nem tudta áttörni a 6 ellenséges hajóból álló gyűrűt. A gyűrűbe tartozott többek között a híres Defiance, Tonnant és Dreadnought. a San Juan Nepomuceno 400 halottal és sebesülttel a fedélzetén zárta a csatát.
A spanyol szolgálatban álló portugál Fernando Magellán kis flottájához tartozott ez a 75 tonnás hajó melyekkel 1519. szep. 20-án hagyta el San Lucar de Barrameda kikötőjét azzal a céllal, hogy átjárót találjon a dél-amerikai kontinensen, kijusson a Balboa által birtokba vett óceánra és azon át elérjen Indiába. A Santiago zátonyra futott. Így a megmaradt négy hajóval vitorlázott tovább dél felé, ahol rátalált a később róla elnevezett tengerszorosra és kijutott a Csendes-óceánra.
Sao Raphael
1497. júl 8.-án indult el négy hajóval Vasco da Gama a keleti út megnyitására. Ezek egyike a 100 tonnás Sao Raphael volt. 1498. május 18.-án elért Indiába, Kalikutba.
Scottish Maid
A két árbocos klipper építésű topsail szkúner 1839-ben épült Alexander Hall & Tsa hajógyárában, Aberdeen-ben, 1700 fontért. Méretei: 28,1x5,89x3,53m, 142 tonnás. 1839 július 15.-én bocsájtották vízre. Az Aberdeen-London útvonalon használták, amelyen két másik szkúnerrel együtt nagyon sikeresnek bizonyult. 1850-ből fennmaradt egy fénykép amely a hajót ábrázolja. A Scttish Maidet , amelyet az Aberdeenben szokásos orrkiképzéssel építettek, hogy kijátszák a tonnatartalomra vonatkozó törvényeket gyakran az első igazi klipperként említik. Ezen a dicsőségen osztozik a Rainbow-val és az Ann McKimi-mel. A Scottish Maid félmodelljét a Kereskedelmi Múzeum őrzi Glasgowban, Skóciában.
Ez a 30 ágyús francia fregatt arról híres, hogy a tervezője a jól ismert hajótervező Fredik Chapman volt /18. század /
Soleil Royal
A hajót 1669-ben kezdték el építeni Brest hajógyárában, L. Hubac tevei alapján. Az összes orr-, oldal-, a hajófar díszt Laysevoxnak tulajdonítják, aki a kor híres művésze volt. A hajó raksúlya 2000 tonna. 104 különböző kaliberű ágyúval volt felszerelve. Korának leggazdagabban díszített, legnagyobb hajója volt. Egészen 1688-ig nincs információ a hajó történetéről, mikor is híressé vált tűzerejéről. 1692-ben egy angol hajó megsebezte a hajót, mely lángra kapott és felrobbant, befejezve ezzel rövid életét.
I. Károly rendelte meg a hajó építését Phineas Pettnél 1634-ben. Az építést fia Peter Pett felügyelte. 1637-ben bocsátották vízre ezt a 52,6 m hosszú 14,3 m hosszú 7,1 m oldalmagasságú, 104 ágyús, háromárbocos, pompás hajót. A hajó mintegy száz évvel előzte meg a korát. Az általános vélemény szerint a trafalgári ütközetben is megállta volna a helyét. 1651-ben felépítményét alacsonyabbra vették, majd 1659-60-ban teljesen átépítették. A hajó ezután a Royal Sovereign nevet viselte és bár számos csatában szerepelt 1696-ban a chathami dokkban tűz pusztította el.
St. Albans
A hajót az angol John Shish építette 1686-ban.
St. Michel
Greenwichben őrzik ennek a 90 ágyús háromfedélzetes 1669-ben épült hajó szép modelljét. A hajót feltételezhetően Sir Anthony Deane építette.
Swordfish
Ezt a nevű klippert William H. Webb New Yorki hajóépítő 1851-ben építette. A New York-Kalifornia utat 91 nap alatt tette meg.
Szürakuszai
II. Herión építtette Arkhiasz hajóépítő mesterrel Erkhimédész felügyelete alatt i.e. 220 körül. A hajónak három fedélzete és három árboca volt. Katapulttal is rendelkezett amely egy másfél mázsás követ képes volt 200 m-re elhajítani. Volt csáklyázásra alkalmas berendezése is. Kétezer férfi látta el a legénységi szolgálatot rajta. Hatalmas hajó volt. Hadihajónak túl lomha, kereskedelmi hajónak viszont roppant költséges volt. Hieron gabonával megtöltve elküldte ajándékként Egyiptomba IV. Ptolemaiosz Philopator fáraó hajómonstrum - gyűjteménye számára.
Tonnant
A 18.század utolsó negyedében a kalózhajók kis gyors kereskedelmi hajók voltak, nagy méretű vitorlákkal és jól felszereltek kiskaliberű ágyúkkal, ellentétben a”pirate” hajókkal, amelyek nemzeti zászlóik alatt hajóztak. A Tonnant korvett a késői 18. századi francia kalózhajó kiemelkedően reprezentálta a hajó osztályát.
Torrens
Ez az angol hajó is a klipperek, azaz a legszebb vitorlások családjához tartozott. A Torens brit klipper úgy elbűvölte a velencei munkásokat, hogy mikor szét kellett szedniük, hogy mint ócska vasat értékesítsék, az emberek fellázadtak.
Toulonnasie
Az 1823. aug.13-án Toulonban vízrebocsátott scooner a spanyol háborúban Loursin kapitány alatt szolgált. Barcelonában állomásozott, majd áthajózott Cardizba, ahol részt vett a kikötő ágyúzásában.
Trinidad
A spanyol szolgálatban álló portugál Fernando Magellán kis flottájához tartozott ez a 110 tonnás hajó melyekkel 1519. szep. 20-án hagyta el San Lucar de Barrameda kikötőjét azzal a céllal, hogy átjárót találjon a dél-amerikai kontinensen, kijusson a Balboa által birtokba vett óceánra, és azon át elérjen Indiába. A délen megtalált tengerszorosból kijutva nekivágtak az ismeretlen tengernek, melyet Magellán nevezett el Csendes-óceánnak.
Unicorn
Egy elegáns fregatt, amelyet Chapman tervezett a 18.század végén a Britt Flotta számára.
Young America
A klippert 1855-ben építette William H. Web New Yorki hajóépítő. New York és Kalifornia között bonyolította le a forgalmat. A Horn fokot több mint 50-szer kerülte meg. 1886-ban nyomtalanul eltűnt.
Vasa
A 64 ágyús Vasa svéd hajó megépült és az első próbaútján 1626. aug. 10.-én elsüllyedt. A szerencsétlenség okát a hajó rossz konstrukciójában kell keresni. Túlságosan keskeny volt, az oldalfalai csaknem függőlegesek voltak, és a labilitást nyilván nem ellensúlyozták megfelelő ballaszttal sem.
A spanyol szolgálatban álló portugál Fernando Magellán kis flottájához tartozott ez a 85 tonnás hajó melyekkel 1519. szep. 20-án hagyta el San Lucar de Barrameda kikötőjét azzal a céllal, hogy átjárót találjon a dél-amerikai kontinensen, kijusson a Balboa által birtokba vett óceánra és azon át elérjen Indiába. A délen megtalált tengerszorosból kijutva nekivágtak az ismeretlen tengernek, melyet Magellán nevezett el Csendes-óceánnak. Ez volt az egyetlen hajó amely visszatért Spanyolországba Juan del Cano parancsnoksága alatt. Magellán 1521. ápr. 26-án elesett a bennszülöttekkel vívott harcban. Az útnak indult 265 emberből csupán 19-en értek haza.
Victory
A hajó eredetije 1759-1765 közt Sír Thomas Slade tervei szerint Chathamban épült. A hajót 1800 és 1803 között átépítették. Többek közt az eredetileg nyitott tatját az ismét divatba jött zárt kiképzésűvé alakították át. Nelson admirális zászlóshajója volt 1805. október 21.-én a trafalgári ütközetben. Nelson két oszlopba rendezett flottájával oldalba kapta a Cádizból kifutott francia-spanyol hajóhadat. Döntő győzelmet aratott. A hajó 1812-ig volt aktív szolgálatban, attól kezdve, pedig kikötői beosztásban. A nagynevű hajót ma Portsmouthban őrzik.
Az 58 ágyús hajó építését 1663-ban kezdték és 1668 tavaszán fejezték be Hollandiában német megrendelésre. 1669-ben állt szolgálatba a hajó. 1683. okt. 10-én B. Karbfanger admirális parancsnoksága alatt, útban Cadiz felé tűz ütött ki a hajón. A 170 főnyi legénységből 42 fő, és az 50 fő katonaságból 22 fő vesztett életét.
A holland de Ruyter admirális zászlóshajója volt a XVII.században. Ennek a hajónak a nevéhez nem egy, az angolok és spanyolok fölött aratott győzelem fűződik. A hajó három árboccal, három fedélzeti szinttel épült és 100 ágyúval rendelkezett.
Forrásmunkák: Marjai Imre: Hajómodellezés Marjai Imre Pataky Dénes A hajó története Robin Hanbury-Tenison: Hetven felfedező utazás földön, vízen, levegőben Marjai Imre: Nagy hajóskönyv Marjai Imre: Felfedezések Könyve Stefan Gulas Dusan Lescinsky: A vitorlás hajók története Marjai Imre: Nagy kalózkönyv Arnold Kludas: Hajók Franco Giorgetti: Vitorlás hajók Tony Gibson: Hajók enciklopédiája Marjai Imre: Készítsünk hajómodellt Tóth Kálmán: Vitorlázás Somoskői Ernő: Élethű versenyhajómodellek építése
Amennyiben tudomása van olyan vitorlás hajóról, amely a fenti összeállításban nem szerepel, kérem, hogy egy pármondatos leírás kiséretében küldeje el részemre E-mail-ben, és (amennyiben beleegyezik, beküldője nevével együtt) közzéteszem.