fahajomodell.hu

Kézi készítésű, egyedi hajómodellek, makettek

3

Történelmi áttekintés a hajózásrólMegosztom

A hajókról és a hajózásról

Történelmi áttekintés az őskortól a XIX. sz. végéig

Őskor ...- i.e 4000-ig

i.e. 40 000-15 000
Az ősember korán felfedezte a viharban kidőlt úszó fatörzset, mint a természet kínálta közlekedési eszközt, és ezáltal mikor már kézzel vagy egy fa ággal irányítani is tudta, az első vízi járművet. A későbbiekben több fatörzset helyezett egymás mellé, hogy az alkotmány stabilabb legyen, és kész volt a tutaj. Majd elkészítette az első bödönhajót (monoxilon). Ezt fatörzsből kőbaltával, éles kagyló, illetve égetéssel vájta ki. 

i.e.8 000 k.
Az első monoxilonra (bödönhajó)  vonatkozó leletet a skóciai Fith of Forth közelében találták.


Ókor i.e.4000 - i.sz.476

 i.e. 4000.-től
Az ókori sumér kalmárok kecske- vagy tehénbőrből készült felfújható tömlőkre kötözött tutajt (kelek) használtak.  Az aszfalttal tömített nádcsónakot és a kör alakú favázas és bőrbevonatú guffát katonai célokra is használták. Gátak, csatornák építése Mezopotámiában, Indiában, Kínában. Ezüst hajómodell sírlelet Mezopotámiában.

i.e. 3500 k.
A sumér Erudi városában talált agyag hajómodell kétségtelenül bizonyítja, hogy ebben az időben már vitorlás hajókat használtak az ott élők. A modellt ma a jeruzsálemi Israel Múzeumban őrzik.

i.e. 3000 k.
Nílus és a széles csatornahálózat kézenfekvővé tette a hajózás korai kialakulását Egyiptomban. Ebből az időből már találunk erre vonatkozó ábrázolásokat agyagedényeken.
A legrégebbi vitorláshajó-ábrázolás (Egyiptom).

i.e. 2800 k.
Hajó ábrázolás Uruk és a Dzsemetszet-Naszr-kultúra pecséthengerein. Egyiptomban kialakúlt a sajátos rövid palánkos szerkezet. Kheopsz fáraó temetési bárkája (1954-ben tárták fel).

i.e. 2520 k.

Sznefru fáraó 40 hajóval cédrusfát hozat Libanonból. Monoxilon lelet a Bug folyóban.

i.e. 2350 k.

Szahure fáraó hajói csapatokat szállítanak Kisázsiába. Hajóábrázolás Szaure fáraó abusiri piramissírjában. A terpesztett lábú bakárbocot felváltja a rövid póznaárboc. Ennek megfelelően bevezetik a széles alacsony vitorlaformát.

i.e. 2235-2205

I.Pepi hadvezére Uni, tengeri expedíciót vezet Kínába. Kialakul a bordás palánkos hajószerkezet Krétában.

i.e. 1860-1828

I.Szeszosztrisz csatornát építtet a Nílus és a Vörös-tenger között.

i.e. 1440-1475
Az egyiptomi hajózás Hatsepszut királynő uralkodásának az idején élte hőskorát. A kereskedelem hatósugarát Büblosz, Ciprus, Kréta, Rhodosz, Núbia, a Shinai-félsziget és Punt jelzi. Ekkor már nagy tételekben szállították a hajóépítésre kiválóan alkalmas libanoni cédrusfákat Egyiptomba.

i.e. 1493
Hatsepszut királynő expedíciót küld Puncba. A deir-el-bahri templom hajóábrázolásai.

i.e. 1400-1200

Mükéné uralkodik az Égei- és a Krétai angerek felett. Mükéné átveszi a krétai hajóépítő hagyományokat.

i.e. 1195

A Nílus-torkolati (Plusium) csata.

i.e. 1000 k.
A feltárt leleteken vendéghajós csónakok, katamaránok szerepelnek.

i.e. 800
Ebben az időben horgonyként kövekkel megrakott bőrzsákot használtak a görögök. Pantekontérák.

i.e. 700 k.
Ameinoklész a paradosz (evezőszekrény) feltalálásával lehetővé tette a diera (két evezősoros hajó), trierává (három evezősoros hajó) fejlesztését. II.Szanrehib hajószekciókat építtet a főníciaiakkal és a Földközi tengerről az Eufráteszre viteti a szárazföldön át.

i.e. 596-594
II.Nékó fáraó azzal a paranccsal indított útnak egy kisebb flottát, hogy a Vörös-tengerből kiindulva kutassa fel Afrika (Libya) partjait és a mai Gibraltári-szoroson áthaladva, térjen vissza Egyiptomba. Az expedíció három évig tartó kalandos utazása után, sikeresen megkerülte Afrikát és nyugat felől érkezett meg a Nílus deltájához.

i.e. 513
Dareiosz hajóhidat építtet a Boszporuszon. Az ún. "Fracois-váza" keletkezése.

i.e 483-482

Themisztotelész felépíti Athén trierrákból álló flottáját. Themisztotelész I.flottatörvénye.

i.e. 415-413

A szürakuszaiak hajóik orrát gerendákkal erősítik meg, ezzel új irányt adna a hajóépítésnek.
Az athéni flotta szicíliai katasztrófája.

i.e. 398
Ekkor már öt evezősoros hajókat építettek Szürakuszaiban

i.e. 300
A földközi-tengeri hajósok feltalálják a cirkálást , vagyis a széllel szemben való vitorlázás legegyszerűbb módját.

i.e. 220 k.
A hajóépítési láz Szicíliába is eljutott. II.Hieron megbízta Arkhiasz korinthoszi hajóépítő mestert, hogy Arkhimédész felügyelete alatt építsen egy (húsz?) evezősoros hajót. Ez volt a világ első három árbocos hajója. Katapulttal is fel volt szerelve. 150 kg-os követ 200 m-re dobott el.

i.e. 121
Feltalálták az iránytűt Kínában!

i.e. 100 k.
Megjelenik az artemon vitorla a római hajókon.

i.e. 36
Új fegyver bevetése a flottánál: torziós dárdavetővel kötélre erősített  horgonyt lőnek az ellenfél hajóira, s így csáklyázzák meg őket. Katapultált tűzcsóvás lövedékek.

Középkor i.sz. 476-1640

 VI. sz.

A Bizánci drómon hajótípus /méretei:40m x 7m/. kétevezősoros döfő orros hajó, a fedélzetén két gerendára szerelt  a hajó közepén az árboc előtt és mögött elhelyezett bástyával. A hajó egy árboccal rendelkezett, vitorlázata előbb négyszögletes római vitorla, majd a háromszögletű latin vitorla volt.

789
A vikingek az angol partokat támadják.

800

Az osebergi viking hajó. /hossza: 21,5 m./ Palánkozásuk klinker (a palánkok cseréptető szerűen illeszkednek egymásra) rendszerű. A hajó elöl és hátul felfelé ívelő végződésű, alacsony építésű, már gerincre, hajótőre épültek. A legénységgel együtt 80-100 ember befogadására voltak alkalmasak

860

Nagy Alfréd megépítteti az első angol flottát. A vikingek eljutnak Izlandra.

876
Gunbjörn fefedezi Grönlandot. A bizánci drómon helyett használatba jön a khelandion elnevés ugyanarra a tipusra.

1180

Ennek a korszaknak a nagy jelentőségű találmánya a fartőre szerelt kormánylapát. Első ábrázolása a winchesteri katedrális keresztelőmedencéjén.

1200 k.

Az iránytű, illetve a térképek használatának a kezdete a Földközi-tengeren.

XIII.sz.

Megjelennek két és háromárbocos hajók  a Földközi-tengeren. Jellemzőjük a hátsó felépítmény. Az elő árboc volt a legmagasabb és kissé előre dőlt, majd a két következő egyre kisebb volt. Latin nevük: nave, nef vagy nao.

1241

Kereskedelmi utak lebonyolítására társult kereskedők csoportjának, a Hanzának a megalakulása. Lübeck és Hamburg szövetségre lépésével alapult.

1255

A karavella első említése. Hossza: 20-25m. Ez a hajótipus Portugáliában született. Egy tatfelépítménnyel rendelkezett. Kezdetben csak latin vitorlái voltak. Majd a későbbiekben az ún. keresztvitorlás karavella az orrárboc alatt is keresztvitorlát kapott, és az árbockosár, vagyis a kas fölött kasvitorlával gazdagodott. A hátsó árbocán továbbra is latin vitorlát hordozott.

1294

Az első francia hajóépítő műhely Rouenban (Clos des Galées).

1338

Megjelennek az első ágyúval felszerelt angol és francia hajók. Ezeknek a lőtávolsága még nem lépte át azt a határt, amely kihatott volna a tengeri hadviselésre.

1342
A karakk első említése.

XIV sz. közepe

A fogásoló zsinegek (vitorlák kurtítására használták)  megjelenése az északi hajókon.

1400 k.
A csarnakkötelek (oldal feszítő kötelek) közti hágószálak első ábrázolása Danzig pecsétjén.

1450

Mataró templomából származó katalán nao hajómodell. Ez az első ismert európai modell.

XV.sz. közepe

A fogásoló zsineg elhagyása után  földközi-tengeri hajóknál megjelenik a vitorlák alsó megtoldásának módszere. Így szabályozták a vitorla felületének a nagyságát.

1492-1493
Kolumbusz első útja Amerikába. 1492. aug 3.-án Palos kikötőjéből három hajóval indult útnak a 80 tonnás nao Santa Mariával, és a két kisebb egyenként 60 tonnás Ninaval és a Pintával, amik karavellák voltak. Útközben a Kanári-szegeteknél a Pinta megsérült és a javítása alatt latin vitorlázatát átalakították nao vitorlázattá. Innen 1492.szep. 6.-án vágtak neki az ismeretlen útnak. Október 11.én, 35 napi hajózás után éjjel 2 órakor a Pinta árbockosarában őrködő Rodrogo de Triana matróz szárazföldet jelzett. Reggelre egy szigethez érkeztek. Kolumbusz San Salvadornak nevezte el. Innen délnyugat felé haladt és felfedezte Kubát és Haitit, az utóbbit Hispaniolának nevezte el. Itt a Santa Maria zátonyra futott, úgyhogy a megmaradt két hajóval tért vissza Európába.

1493-
1496
Kolumbusz második útja. Ez alkalommal már 17 hajóval indult útnak Cádiz kikötőjéből. Ezen az útján fedezte fel a Kis-Antillák szigeteit majd Portoricót és Jamaicát.

1497-
1498
Vasco da Gama - a keleti út megnyitása India, illetve Kína felé. 1497. júl. 8.-án indult el Lisszabonból a Sao Gabrilel 120, a Sao Raphael 100 a Berrio 50 tonás hajóval. A negyedik is hasonlóan kis vitorlás volt. 1498. máj 18.-án elérte Elő-India Kalikut kikötőjét. Portugália előtt szélesre tárult az indiai kereskedelem kapuja..

1498-
1500
Kolumbusz harmadik útja. Ez úttal San Lucas de Barrameda kikötőjéből indult el egy kisebb flottával. Most a dél-amerikai kontinensen ért partot az Orino torkolatánál. Aztán tovább vitorlázva felfedezte Trinidad szigetét. Intrikák támadtak ellene, és Bovadilla, Ferdinánd király teljhatalmú megbízottja, két testvérével együtt bilincsbe verve szállította vissza Spanyolországba. A király az eljárást később igyekezett jóvátenni, de a történteken már nem tudott változtatni.

XV.sz vége

A fürge gálya mellett kifejlődik egy nagyobb tűzerővel rendelkező hajótípus a galleasz. Alakjuk hasonló a gályákéhoz, de főbb méreti egyharmaddal nagyobbak voltak.

1499-1500
Amerigo Vespucci  elhajózik Amerikába.

1500 k.

Des Charges először alkalmazza a hajó oldalába vágott ágyúnyílásokat.

1502-
1504
Kolumbusz negyedik egyben utolsó útja. Ezúttal Cádiz kikötőjéből futott ki már csak 4 hajóval. Az útja során a méltánytalanság érte, hogy Haiti új kormányzója partra sem engedte szállni. Jamaica partjainál hajótörést szenvedett és csak egy év múlva tudott visszatérni. 1506. máj. 21.-én meghalt.

1514

A Harry Grâce â Dieu építése. Ez a hajó átmenete képezett a karakk és a gallion között. A hajó a 17 réz-, 60 vaságyújával valamint 100 kisebb lőfegyverével minden más korabeli hajót fölülmúlt. Megjelenik az egyenes végződésű hajótat (fartükör). Állítólag ezen a hajón készítették először három részből az elő- és főárbocot, úgymint árboctörzs, derékszár, és sudárszár. Az ágyúnyílásokat nagyobbra méretezték és a két alsó ütegfedélzeten fa nyílászáró táblákkal is ellátták. 1533-ban tűz pusztította el.

1519-
1522
A prtugál Fernando Magellán elsőnek körülhajózza a Földet. Öt hajóval a San Antónióval 120 tonnás, a Trinidaddal 110 tonnás, a Concepcion 90 tonnás, a Victoriával 85 tonnás, és a Santiagoval 75 tonnás 1519. szept. 20-án futott ki San Lucarde Barrameda kikötőjéből. 1520-ban elsőként haladt át a később róla elnevezett tengerszoroson.  A hazafelé vezető utat már csak egy hajó tette meg Juan del Cano parancsnoksága alatt. Az útnak indult 265 emberből 19-en tértek haza. 1521. ápr. 26-án Magellán is elesett a bennszülöttekkel vívott csatában.

1522

Az angol hajók ettől kezdve karvel palánkozással épülnek.

1530

A gallion Tudor-korszak tarkára festett hajótípusának  megjelenése. Legismertebb ebből a típusból Drake Golden Hind nevezetű hajója. A gallion a déli és az északi hajótípusokból alakult ki. A hajó aránya: 4:3:1 szemben a korábbi szélesebb 3:2:1 arányban épített hajóknál. A hajó orrán előbástya épült, de nem ugrott előre mint a karakknál. A főfedélzet fölött elől egy hátul pedig két fedélzeti szintet viselt. A hátsó felépítmény összeszűkülve emelkedett ferdén hátrafelé. A gallion három vagy négy árbocot viselt, az elő és fő árbocon kereszt, a tatárbocon pedig latin vitorlával. Orrárbocán a szokásos vak vitorla feszült. A század 80-s éveitől jellemző lett a tat körül futó nyitott galéria. A nagyobb egységek két galériával is rendelkeztek.

1546.ápr
. 24.
Az angol Admiralitás megalakulása. 1567
A spanyol Mendana felfedezi a Salamon-szigeteket, melyeket ezután két évszázadig hiába kerestek.

1571

A lepantói ütközetben (1571.okt.7.) játszottak utoljára döntő szerepet a gályák és a galeaszok ahol még mindkét fél hajóhada kizárólag evezős hajókból áltak. A nyugati Keresztény liga hajóhada itt verte tönkre a török flottát. Az evezős gályák illetve galleaszok fénykora lejárt.

1577-
1578
Drake másodiknak körülhajózta a Földet a Golden Hind (ex-Pelikán) fedélzetén. Ezen az útján kirabolta Valarasio városát és elfoglalta a nagy, aranyakat szállító Cagafuego hadihajót.

1577

Hawkins, az angol Admiralitás kincstárnoka hosszabb és keskenyebb   gallionokat épít. Ezek első példánya a Revenge.

1578

Hawkins bevezeti az angol flottánál a leereszthető felsőbb árbocszárak rendszerét.

1585-
1642
Rchlelieu bíboros nevéhez fűződik a francia flotta megteremtése.

1587

Ark Royal, az első galériával készült angol galleon.

XVII. sz. eleje

A gallionból kifejlődik a barokk kor ívelt formájú, gazdagon díszített dekoratív típusa. Talán  a hajómodellezők legnagyobb kedvencei. Lényegében egységes típus volt. Ennek a típusnak nem volt  külön neve. Ez volt a „hajó” az angol ship, a francia vaisseau a német Schiff.  A hajótat gazdag díszítésű, gyakran aranyozott, elől ugyancsak aranyozott szobordísz. Az orr-részt kosaras rácsszerkezet kötötte a hajótesthez. A hajók háromárbocosak voltak.

XVII sz.

Hollandia vezető szerepet töltött be az új korszerű hajótípusok kifejlesztésében. Ezek közül a legjelentősebb A Pieter J. Zirone hajómester alkotta fleute. Ismertető jele a keskeny fedélzet alatt kiszélesedő hajótest. Egyszerű kötélzete és könnyen kezelhető vitorlázata kis létszámú legénységet igényelt. A holland hajóipar híre messzire elterjedt. Jelentős exportot bonyolított le angol, német és orosz megrendelők részére.

1610
A Royal Prince négyárbocos hajó Phinas Pett hajóépitő remeke. 1500 tonnás és 55 ágyúval volt felszerelve.

1611

A tatárboc latin vitorlája fölött megjelenik a tat derékvitorla.

1617

Az angol Convertine ismét kerek tattal épül.

1618

Az angol flottánál megjelenik a vakárboc, az orrárbocra szerelve.

1620

A Mayflower a fedélzetén angol kivándorlókkal tette meg történelmi útját az Atlanti-óceánon át Amerikába. Két hónapos viszontagságok után érték el az Új-világ partjait, és a mai Plymouth városka helyén telepedtek le.

1626

A 64 ágyús Vasa svéd hajó megépül és próbaútján 1626.aug. 10.-én elsülyed. A szerencsétlenség okát a hajó rossz kustrukciójában kell keresni. Túlságosan keskeny volt, az oldalai csaknem függőlegesek voltak és a labilitást nyilván nem ellensúlyozták megfelelő ballaszttal sem.

1634

A Sovereign of the Seas-t I.Károly megrendelte Phinas Pettnél  és fia  Peter Pett felügyelete alatt folyt az építése. 1637-ben bocsátották vízre ezt a pompás, háromárbocos 104  ágyúval felszerelt hajót. De csakhamar bebizonyosodott, hogy a fafaragások tömege a hajó súlypontját károsan befolyásolja. Ezért Cromwell idején a felső fedélzetsort lebontották. A hajó mintegy 100 évvel előzte meg korát.

1638

A 72 ágyús La Couronne a hajóépítő Charles Morieu  hajóremeke volt. Sikeresen vett részt a Sourdis bordeaxux-i érsek vezette hadjáratban a spanyolok ellen.

 

Újkor i.sz 1640 - ...

1653
Először az angol Admiralitás vezette be a csatarendben való harcmodort. Éspedig, hogy az egyforma nagyságú és sebességű hajók egymás mögött, a nyomdokvonalon haladva, jobb illetve a bal oldali ágyúsoraikat az ellenség felé fordítva harcoljanak. Innen ered a sorhajó elnevezés.

1660

Ismét használatba jön a vitorlák fogásolása. Megjelenik a lábalókötél a vitorlafák alatt. Megjelennek a szárnyvitorlák.

1670

A Prince Anthony Deane: Doctrine of Naval Architecture

XVII. sz. vége

A franciák kialakítanak egy új, a sorhajónál kisebb típust, a fregattot.

1690
Ekkor épült a 104 ágyús Soleil Royal. Az első osztályú sorhajó a francia flotta egyik legszebb hajója.

XVII. sz. vége

Megjelennek a tarcsvitorlák

XVIII.sz eleje

Megjelenik a kormánykerék. 1703-ból származik az első modell.

1707
Denis Papin gőzgéppel kísérletezik.

1717

Az első schooner építése Amerikában.

XVIII.sz.

Megjelenik a bark, billanger, brigg, snow, lugger, kutter vitorlázat. Eltűnik a vakárboc az orrárbocról, majd az orrárboc alá szerelt vakvitorla is.

1745
A terpesztő párkányok feljebb kerűlnek a hajó oldalán.

1761

Harrison első kronométere.

1765

A Victory Thomas Slade tervei alapján épült Chatamban. Nelson admirális zászlóshajója volt Trafalgárnál.

1768-
1771
Cook kapitány első útja. Megbízták, hogy az Endeavour hajóval egy tudós csoporttal a fedélzeten utazzon Tahiti szigetére a Vénusz nap előtti elhaladásának a megfigyelésére. Az átvonulásból ugyanis, amennyiben a föld különböző pontjairól egyszerre mérik a be- és a kilépés idejét, kiszámítható a föld és a nap közötti távolság. A feladat sikeres teljesítése után feltérképezte a Társaság-szigeteknek elnevezett csoprtot, majd a feltételezett Terra Australis földrész felkutatására indult. Kéthónapi út után Új-Zéland partjaihoz ért, innen Új-Hollandia a mai Ausztrália felé vette az útját, melynek keleti partján végighajózva Batávián át haza indult.

1772-
1775
Cook kapitány a Resolution és a Adventure hajókkal indult második útjára. A cél a Terra Australis létezésének a tisztázása volt. Afrikától délre hajózva átlépte a sarkkört és elért az Antarktisz jégmezőihez. Majd északnak fordulva feltérképezte a Marquesas-szigeteket és Új-Kaledóniát aztán ismét dél felé vette az útját és a Horn-fok megkerűlése után a Jóreménységfokának az érintésével hazatért.

XVIII.sz. második fele

Kisérletek a hajófenék fémmel való borítására. A tatárboc latinvitorla-rúdjára csak az árboc mögötti részre kötnek vitorlát. Majd a latinvitorla rudat felváltja a század végén az ágvitorlázat.

1776-1780
Cook kapitány harmadik útja. Ezúttal a Resolution és a Discovery hajókkal indult az északnyugati illetve északkeleti átjáró keresésére. Útvonala: Dél-Afrika, Új-Zéland, Tahiti, Hawaii-szigetek, Alaszka, Bering-szoros, Északi-Jeges tenger, majd visszatért a Sandwich-szigetekre. Itt halt meg 1779. febr. 14-én a bennszülöttekkel való ütközetben.

1780

Az angol hajók fenekét rézlemezzel borítják.

1797

Fulton gőzhajója a Szajnán.

1798

A korszerűtlenné vált gályákat Franciaországban végleg törölték a hajóhad listáról.

1820

Az első vas építésű gőzhajó.

1832

Sikerült egy olyan gyors hajótípust kialakítani amely még több évtizedig felvette a versenyt a gőzhajókkal. Az új hajótípus neve a klipper. Szülőhazája az észak-amerikai Baltimore. Általában három árbocos teljes vitorlázatú hajó volt, és homorú hajóorral építették. Az első ilyen építésű hajó az Ann MacKim volt.

1855-
1870
A klipperek megépítésével a hajók átlagsebessége hirtelen megnőtt (28-30 km/h) és valóságos verseny alakult ki az egyes útvonalakon. Fogadásokat kötöttek rájuk és a győztes hajó nevét szárnyra kapta a hírnév.

1859

Megépülnek a La Gloire és a Warrior az első páncélos hajók.

XIX.sz. második fele

Megjelenik az osztott vitorlázat.

1862
A két hajócsavar első alkalmazása.

1869

Az angol klipperek egyik legszebb képviselője a Cutty Sark. A kínai tea és az ausztráliai gyapjú szállításának lebonyolítására készült.

1879

Az angol flottánál hivatalosan is megszűnik a korbácsolás

XIX.sz. vége - XX.sz. eleje

Az utolsó nagy vitorlások. Fém hajótesttel és árboccal, az álló kötélzet drótkötélből. A vitorla manővereket már gyakran gőzgép segítségével végzik.



A gályák, vitorlások jelentősebb ütközetei


i.e.1195. Az egyiptomiak ütköztek meg a "tengeri népekkel" (fileszteusok, akhájok, danaok) Paluszion mellett, Port Said közelében Az egyiptomiak győzelmével végződött, ezzel az egyiptomi kultúra megmenekült a kalózpusztítástól.

i.e. 480. Görögök vívtak csatát a perzsákkal Szalamisznál. Az ütközetben biremisek,trierák, és pentekontérák vettek részt, amely a görögök győzelmével végződött. Ezzel Európa megmenekült az ázsiai veszélytől.

i.e. 260. A rómaiak és Karthágó között folyt ez a tengeri ütközet, biremisek és triemisek részvételével, Milazzo, Messina közelében. A rómaiak győzelmével a Földközi-tenger "mare nostrum", azaz a mi tengerünk lett, vagyis Római birodalom része.

i.e.31. Octviánus ütközött meg Antoniussal Actium mellett. Triremisekkel, biremisekkel liburnákkal folyt a csata, amely Octavianus győzelmével végződött. Ezzel fennmaradt a Római birodalom egysége.

1571. A Szent Liga vivott csatát a törökökkel Lepanto mellett a Pátrei öbölben. A csatában Gályák és galleasszok vettek részt, amely a Szent Liga győzelmével végződött, melynek következtében Európa megmenekült a törökök tengeri inváziójától.

1588. Az angolok vívtak csatát a spanyolok ellen a La Manche-csatornában, amely az angolok győzemével végződött. Ezzel lehetővé vált az Amerikába és Indiába vezető út megnyitása a nyugat európai országok számára.

1627. Lengyelek ütköztek meg a svédekkel Oliwa mellett. A lengyelek győzelmével Gdansk felszabadult a svéd blokád és a tervezett megszállás alól.

1798. Az angolok vívtak csatát a franciák ellen az egyiptomi Abukir közelében. Az angolok győzelmével kudarcot vallott a franciák Egyiptom megszerzésére és az angolok Indiából való kiverésére vonatkozó terve.

1805. Angolok ütköztek me a franciákkal és a spanyolokkal Trafalgar mellett, Gibrarlár közelében. Az angol győzelemmel megtört Napóleon tengerek fölötti hatalma, s Anglia a tengerek urává vált.
 
A hajózás története az alábbi linkre kattintva, képekkel illusztrálva is megtekinthető:


A hajózás története

Forrásmunkák: Marjai Imre: Hajómodellezés
                          Marjai Imre Pataky Dénes A hajó története
                          Robin Hanbury-Tenison: Hetven felfedező utazás földön, vízen, levegőben
                          Marjai Imre: Nagy hajóskönyv
                          Marjai Imre: Felfedezések Könyve
                          Stefan Gulas Dusan Lescinsky: A vitorlás hajók története
                          Marjai Imre: Nagy kalózkönyv
                          Arnold Kludas: Hajók
                          Franco Giorgetti: Vitorlás hajók
                          Tony Gibson: Hajók enciklopédiája
                          Marjai Imre: Készítsünk hajómodellt
                          Tóth Kálmán: Vitorlázás
                          Somoskői Ernő: Élethű versenyhajómodellek építése

 

 

Amennyiben, úgy gondolja, hogy valamelyik fontos történelmi eseményt kihagytam, kérem írja meg e-mail-ben és közzé teszem.



Fa hajómodellek

Kézi készítésű hajómodellek, makettek egyedi igények szerint.

Saját készítésű hajókötél értékesítés hajómodellekhez


Elérhetőség

Susányi Oszkár
Hajómodell készítő mester

GEROSZ Bt.
2360 Gyál Bocskai u.53.

Telefon / telefax: +36-29-345-319
E-mail:  info@fahajomodell.hu

Gyorslinkek

Hajómodellek, hajó makettek
Import hajómakettek
Ágyú makettek
Leonardo Da Vinci makettek

Hajókötél értékesítés hajómodellekhez

YouTube videó csatornánk

Fahajómodell - Susányi Oszkár hajómodell készítő mester © 2015   Cím: 2360 Gyál Bocskai u. 53.   Tel: +36 (29) 345-319

FEL